Weöres Sándor

Scholz Erik képeire

 

s a tengert lezárja látóhatár

s a látóhatárt lezárja a tenger

 

Táj. Fakérgek. Csigák.

Acél emelőcsigák forognak.

Nem nézi a nő, emlőjébe sűrűsödik.

Nézzük őt, ez az ő magánya és láthatatlan rejteke.

Mi pedig a dombról beszélünk

ahonnét folyton felröppennek a madarak

disznóállkapocs-súlyosan

mert súly nélkül röpülni nem lehet

míg test az ember és a madár.

 

A dombon túl

valamit elrejt a látóhatár.

Ezt a valamit jeleníti meg

a festő és a nézőgyerekek.

Mert nézni csak gyerekszemmel lehet.

Mert látni egyáltalán sehogyse lehet,

csak vélik a szemüveges emberek,

ettől oly komolyak és dühösek.

 

Fordul a fény vagy az árnyék,

nem tudni melyik

s az embert lezárja a látóhatár

s a látóhatárt lezárja az ember

 

de a domb mégis valamihez valamennyire közel van

***